Népszerű bejegyzések

2013. március 31., vasárnap

Húsvét




Reményik Sándor

Emmaus felé



Árkosy Lajosnénak
A harangok oly kábítóan zúgtak,
A nép oly kábítóan feketéllett.
Baldachin alatt a Szentség haladt...
Jeruzsálem! - gondoltam azalatt -
S gondoltam: inkább Emmausba térek.
Emmausra most száll az alkonyat,
S a távol hegyek olyan csoda-kékek.

Indultam a városból kifele.
S hogy egyre tisztább, kékebb lett az ég:
Gondoltam, hogy ez már az Ő ege.
S hogy álmosabb lett a harang szava,
Mintha víz alól borongana fel,
Vagy véghetetlen ködből hangzana:
Gondoltam, hogy ez már az Ő szava.

Emmaus felé üdébb lett a táj. 
Kis virágokat láttam állani.Kis ibolyákat vándor-utam szélén:
Gondoltam: ím, az Ő virágai!

Álmában gügyögött egy-egy madár,
Hogy az erdőre értem, hallgatag;
Gondoltam: ím, az Ő madarai,
Hogy szerette az égi madarat!

Delej futott a barna fákon által,
Égremeresztett csontos ujjaik
Mintha megteltek volna már virággal. -
Tudtam: e percben Ő beszélt a fákkal.
Borongott messziről a mély harang,
S a mély avarban lassan elalélt,
De én úgy álltam ott künn boldogan,
Mint aki látta Őt - és célhoz ért.

Kolozsvár, Hója-erdő, 1921 nagyszombat estéjén


Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott húsvéti ünnepeket!

2013. március 12., kedd

Tavaszi érzések

 


A természet megújulásával ébredj és örülj te is!

Szűcs Judit nagy mestere a hangnak, Áprily Lajos fenegyereke a szónak. 
Élvezd te is!

Illendő, hogy mi is megújuljunk testileg és lelkileg, ha lehet.
 Salaktalanítsunk, szabaduljunk meg a télen felhalmozódott mérgektől.
Ennek több lehetősége is van:

  • keserűsós kimosás (elég drasztikus, de túl lehet élni)
  • Silegon tablettás kúra
  • salaktalanító teák kortyolgatása kúraszerűen
  • szaunázás
A lélek karbantartására viszont ott van a nagyböjti idő lemondásokkal, önzőségünk, gyarlóságaink legyűrésével. 


Egy kis húsvéti dekorálásra ajánlom ezt a kedves koszorút:



A sütés-főzés sem maradhat el, hisz nyakunkon a húsvét.